FODOR ANDRÁS

1929 - 1997

Intézményünk 1998. március 15-e óta viseli a Kossuth-díjas költő, Fodor András nevét.

Tekintsük most át névadónk életét dióhéjban!

 01.jpg

Fodor András Kaposmérőn született 1929. február 27-én. Jó családból  származó, vékony, szorgalmas, eszes kisgyerek volt, akit mindig is érdekeltek a versek, valamint az irodalom csodás világa.

                                 02.jpg    

                                               .

Tudatosan készült a költők felelősségteljes, szép pályájára. Kisgyermekként Petőfi köteteken nőtt fel, később József Attila lett a példaképe, akinek költészetét nagyra értékelte. Az „Így élt” sorozatban megírta József Attila életét.

Életének nagy részét Somogyországban töltötte. Gyerekkora Lengyeltótiban, Pusztaberényben és Buzsákon zajlott.

                          

03.jpg                                      04.jpg

  

      Pusztaberény – vasútállomás                                                Édesapja 10 évig szolgált az állomáson                  

                      

05.jpg       06.jpg

 

 

                          Buzsáki Tájház                                                              Lengyeltóti képekben

Kaposváron érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban, osztályfőnöke Takáts Gyula költő volt, akivel jó barátságba került, s aki pályaválasztására is hatással volt. Még gimnazista volt, amikor első verse megjelent a pécsi Sorsunk című folyóiratban.

                        07.jpg                                08.jpg

 

 

                                                                    

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. A híres elitképzőnek, az Eötvös Kollégiumnak lett a tagja, ahol Fülep Lajos tanítványa volt. Az Eötvös Kollégiumban barátkozott össze életreszólóan Colin Mason angol zenetudósjelölttel, a későbbi Bartók-kutatóval. Egyetemi évei alatt váltak ismertté versei az Illyés Gyula által szerkesztett Válasz című folyóiratban. 1951-ben kapott könyvtáros és orosz szakos diplomát.

1949 és 1954 között műfordításai révén maradt kapcsolatban az irodalommal.

Fodor András versei 1954-től jelennek meg a Csillag című folyóiratban, melynek 1954-től 1956 októberéig a versrovatának munkatársa. 1957-től szabadfoglalkozású író, műfordító lett.

1959-től az Országos Széchenyi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központjának főmunkatársa, az Új Könyvek című időszaki kiadvány alapító szerkesztője. Rövid ideig a Népművelési Minisztérium Központi Iskolájában tanított. Több folyóirat munkatársa és szerkesztője volt: 1973-tól a kaposvári Somogy című folyóirat rovatvezetője, 1983-tól a Kortárs szerkesztője. 1981-1986 között az Magyar Írószövetség alelnöke. Tevékenyen részt vett a magyar irodalmi életben. Tájleírásai gyönyörűek, melyekben mindig a somogyi táj szépségét, és nyugalmát hangsúlyozza. Sokoldalú, nagy műveltséggel rendelkező alkotó volt.

Elmélyülten foglalkozott a zenével és a képzőművészettel is. Zenéről írt tanulmányai és Igor Sztravinszkijről szóló könyve mellett 1959-1968 között rendszeresen szervezett zenehallgató és zeneértelmező esteket, ahol Bartók Béla, Igor Sztravinszkij, és a kortárs magyar szerzők műveit vette sorra.

                                                                                     Fodor András: Bartók (részlet)


                

     


 


 

A zene szeretete szinte egész életét jellemezte, versei is mind dallamosak, sokszor a zakatoló vonat ütemes kattogásának ritmusa hallatszik bennük.

Élete során sokat utazott. Évtizedeken keresztül vezetett naplói fontos kultúrtörténeti, irodalomtörténeti és politikai adalékokkal szolgálnak a kor történetéhez. Mindezek a Naplós könyvben kiadásra is kerültek.

 

                                                                           

 


Az írószövetség költői szakosztályának titkáraként meghonosította az elsőkötetes költők műveinek írószövetségi bemutatását és kritikai értékelését. Az idősebb költők munkásságát pedig a Fészek Klub rendezvényeinek szervezőjeként népszerűsítette

1997. június 27-én, 69 évesen hunyt el.

  Fodor András sírja Budapesten, a Farkasréti temetőben

Díjai :

József Attila-díj, Kossuth-díj; Radnóti-díj; SZOT-díj; Budapest Főváros Művészeti Díja; A Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje; Az Év Könyve Jutalom

Művei:

Hazafelé; Józan reggel; Tengerek, dombok; A csend szólítása; A barátság bére; Igor Sztravinszkij; Vallomások Bartókról; Így élt József Attila; Szó, zene, kép; Szülöttem föld; A Kollégium; Meggyfa; A hetvenes évek; Megyek magam; Szomjúság zenére; A somogyi diák (Napló 1945-1947)

.

Pomogáts Béla így emlékszik vissza Fodor András költőre


          

Fodor András a hűség költője volt, ha látszólag messze került is eredeti élményeitől. A hűség és a szervesség titka egyéniségében és költői szemléletében rejlett. Magatartását a harmónia vágya szabta meg. Sokan áhítják az összhangot, ám annál kevesebben képesek kialakítani. Ő igen – mindig megtalálta az egyensúlyt, mindig bölcs harmóniát teremtett. Fodor András sohasem elégedett meg az első benyomásokkal, a hirtelen indulatokkal, nem adta át magát óvatlanul sem az örömnek, sem a fájdalomnak. Önvizsgálat nélkül nem ítélkezett élményei felett, véleményét sokoldalú tapasztalat- szerzés és elmélyült gondolkodás során alakította ki.


A barátság költője

Fodor Andrást azok között szokták emlegetni, akik a költői személyiség természetes, veleszületett elkötelezettségével forrnak össze a hagyománnyal.

Verseiből rejtett önéletrajz bontakozik ki: életfordulatainak, főként emberi kapcsolatainak története. Költészete ilyen módon szinte nevezetes naplóival párhuzamosan haladt. Valóban, a naplófeljegyzésekből gyakran rekonstruálható egy-egy költői mű születésének története vagy érzelmi háttere, így azok az emberi kapcsolatok is, amelyek igen nagy szerepet kaptak Fodor András lírájának alakulásában.
     Fodor életének, műveiből ítélve, az egyik legfőbb tartalmát éppen ezek az emberi kapcsolatok: a barátság, a szerelem, a kicsiny megtartó emberi közösség élményei adták. Versei gyakran egy-egy barátság konkrét eseményvilágához kötődtek; olyanok, mintha az időben lezajlott beszélgetéseket; vitákat, közös felismeréseket jegyezték volna le, örökítették volna meg. Kapcsolatok születéséről, válságáról, bomlásáról tudósítottak; mesterek és társak portréit rajzolták. Az olvasónak gyakran támad kedve, hogy mintegy elképzelje, a sorok mögül kihámozza az írások életrajzi hátterét. Fodor emberi kapcsolatokat kottázó versei mindig túlmutattak önmagukon; jelentésük tágabb körben érvényesült, mint a töprengéseiket vagy szenvedélyeiket kigyújtó élmény: a barátságok története.
A barátság a közösségi igény konkrét formáját kapta nála; a barátságban, a családban, a szerelemben kereste és találta meg az emberi szolidaritás magasan fénylő példáit, köznapi bizonyítékait, egyáltalán: a méltó emberi élet esélyeit. A róluk írt versekben fejezte ki megfoghatóbb tárgyiassággal a közösség erejét, éltető áramát. Az emberi kapcsolatokban, a barátság eszmélkedésre serkentő közegében találta meg azt a menedéket is, hová zaklató élményei és felismerései elől – gyógyulni, erőt gyűjteni, töprengeni és ítélkezni – visszavonulhatott.

Minden halál értelmetlen, Fodor Andrásé azonban kétszeresen az. Átesett egy igen nehéz szívműtéten, jobban érezte magát, dolgozott. Váratlan és képtelen volt a hír, amelyről halála estéjén felesége meggyötört hangja tudósított. Ismeretes a történet: a Balaton vizébe vetve magát egy szívroham végzett vele. Másnap ott voltam Fonyódon, a gyászoló család mellett, velem az erdélyi Lászlóffy Aladár. Mit is mondhattunk volna asszonyának, nővérének? A magyar irodalmat régen rázta meg olyan drámai veszteség, mint Fodor András hirtelen távozásával. A költő halála szelíd parázs, amely nem perzsel, inkább melegít. Az ilyen költőknek sokáig kellene élniük, hogy évtizedek tapasztalatain edzett bölcsességgel igazítsák jó útra egy emberi közösség dolgait.

 

                     

                                         Fodor András és felesége, Sárika néni